Tata futballélete a II. Világháború végéig 

    Az első világháború előtti játékosok, akik már akkor egy-két mérkőzésen bemutatták játéktudásukat, 1920-ra olyan csapattá kovácsolódtak össze, hogy az MLSZ Nyugat-magyarországi kerület, Győr alosztályában az őszi fordulóban hét mérkőzés közül hatot megnyertek, egyedül Tatabányától kaptak ki 2:0-ra. A TAC futballcsapata (Heiner - Csordás, Simon - Johannesz, Breuer, Szilágyi II. - Hemerlein, Hegedűs, Hüttner, Gregor, Szilágyi I.) az őszi forduló legnagyobb fegyvertényét a Győri ETO 3:1-es legyőzésével aratta.
    A játékosoknak és a TAC vezetőségének ebben az időben a legtöbb gondot a futballpálya hiánya jelentett. 1921-ben a TAC mérkőzéseit néha a Katona-mezőn, leggyakrabban a TTK-val közösen a Hutschenreiter vendéglő (mai Borforgalmi Vállalat pincészete) melletti pályán játszotta. A pályagondok mielőbbi megoldására ösztönözték az egyesület vezetőségét.
    A kedvező átmeneti megoldást a véletlen hozta. Az Agostyáni utca honvéd laktanyában állomásozó gyalogezred parancsnoka 1920 őszén "nagyszabású sporttelep" építését határozta el. Az új sportpálya helyét az Agostyáni utca végén, a vasúton túl a katonai gyakorlótér (Katona-mező) és az ún. Homokrosta egy részén jelölték ki. Megépítésre terveztek kerítés nélküli futballpályát, köréje salakos futópályát és 400 személy kényelmes elhelyezését biztosító fedett fa tribünt.
    A pálya avatását 1921. május 22-én délután tartották atlétikai verseny és barátságos futballmérkőzés keretében. Az avató ünnepségen a pálya két oldalán, a virágfüzérekkel feldíszített tribünön nagyszámú közönség vett részt és végig szurkolta a Székesfehérvári Katonaválogatott - TAC 4:2-re végződött mérkőzését.(Tatai gólszerzők Hüttner és Szilágyi I.)
     A katonai parancsnokság, illetve a MOVE engedélyével az új pályán a fontosabb mérkőzéseit játszotta a TAC. Továbbra is használták a "gróf Esterházy hitbizomány által átengedett" - csak labdarúgásra alkalmas - tatakerti sporttelepet. A vezetőség kérésére 1922-ben gr. Esterházy Ferenc további öt évre a TAC rendelkezésére bocsátotta a futballpályát, melyet az egyesület saját költségén a nyári holtszezonban 105x64 méteresre bővítette.
    A pályagondokkal küzdő TAC futballcsapatában 1922-ben olyan nagyszerű játékosok játszottak, mint Hüttner László az atlétikus felépítésű, gyors és szemfüles középcsatár, a büntetők biztos lábú végrehajtója. Éveken át ő rúgta a legtöbb gólt az ellenfelek hálójába, az 1922. évi bajnokságban 21-et, az 1926. éviben 26-ot.(1922-ben a TAC 32 mérkőzést játszott. Ebből 20-at megnyert, 7-et elvesztett és 5 volt döntetlen. Gólaránya: 92:38.) A TAC megalakulásától 1932-ig majd hétszázszor játszott a fekete-fehér mezben és meghatározó egyénisége volt a csapatnak. Mint csapatkapitány társainak nem engedte meg a durva játékot. A Soproni Vasutas elleni mérkőzésen Ruska Józsefet (hátvéd) a soproni játékos kicselezte, erre ő hátulról elbuktatta. Hüttner László odament és azonnal leküldte a pályáról.
    Az 1920-as években a jobbösszekötő poszt bérelt helye Hegedűs Istvánnak, akit játékostársai "kis Görbé"-nek becéztek. 1924/25-ben a budapesti műegyetem, később a MAFC színeiben futballozott, de egy év után szíve visszahozta a TAC-ba.
    A Kiskúti és az új pálya gondnoka az a Hemerlein József, aki a csapatban minden poszton - kapus kivételével - megbízhatóan játszott, kitűnően cselezett és Hüttner László után egy-egy bajnoki idényben a legtöbb gólt rúgta. Ötszáz mérkőzésen játszott a TAC színeiben.
    Lehetetlen nem szólnunk a többiekről, akik néha halványabban szerepeltek a mérkőzéseken, de ők is "kifogtak" olyan napot, amikor nélkülük a TAC vereséggel hagyta volna el a pályát. A Spanyolországot is megjárt Csordás József, népszerű nevén "Muki"; a Törökországba szerződött balhátvéd, Simon Károly. A szurkolók kedvencei: Breuer Ernő, a Gigi; Nagy István a napjainkig Csiri néven ismert jobbszélső; Heiner Pista, akitől a TAC későbbi kapusai példát vehettek jól időzített kifutásairól.
    A Győri alosztályban 1922-ben lejátszott első mérkőzéstől négy év telt el komoly munkával, amíg a csapat az 1925/26. évi II. osztályú bajnokságot megnyerte és osztályozót játszhatott. A Nyugat-magyarországi Labdarúgó Szövetség II. osztályában három csoportban - győri, szombathelyi, székesfehérvári - játszottak a csapatok. A TAC a Győri alosztályban szerepelt, és mint csoportgyőztes a Szombathelyi Törekvéssel és a Pápai SE-vel, a másik két csoport győztesével mérkőzött. A Pápai SE-t mindketten megverték, s így a Szombathely és a TAC bejutott a Dunántúli Kerület I. osztályába, ahol 10 csapat szerepelt a bajnokságban.
    Ezekben az években dr. Mihály Géza kezdeményezésére váltak rendszeressé a külföldi csapatokkal - SC Post Wien, Rapid, Oberlau stb. - rendezett húsvéti, illetve pünkösdi tornák. Az elsőt 1923-ban játszották az osztrák NSC csapatával. Mindkét mérkőzés TAC vereséggel végződött. Szerencsésebbnek mondható az 1925. évi pünkösdi torna, amikor a Gersthofer Spielvereinigung csapatát látták vendégül. Az első napon a Tatabányai SC győzött, a másodikon a TAC döntetlenre mérkőzött. Legemlékezetesebb az 1927-ben rendezett húsvéti torna, amikor a bécsi postás futballcsapata látogatott Tatára. Itt is, és a bécsi visszavágón is győzött csapatunk.
Az 1920-as évek derekán két olyan ifjúsági sportegyesület alakult meg városunkban, ahonnan több tehetséges atléta, futballista és úszó került a TAC-ba.
     Időben előbb, a VKM. 25754/1924. sz. rendeletére, a piarista főgimnáziumban megalakították a Révai Sport Clubot (RSC). Alakuló ülésüket 1924. február 24-én és március 2-án tartották. Az egyesület szervezését Valasek Ferenc testnevelő tanár végezte. Az egyesületben 116 tanuló sportolt, tanárelnökük az alakuláskor Öveges József, szeptembertől Tass Kálmán. Szakosztályaik: atlétika, céllövő, futball, tenisz, turisztika, úszó, vívó. Futballmérkőzéseiket és atlétikai versenyeiket eleinte a katonai sporttelepen, 1927-től a TAC pályáján rendezték meg. Az RSC csapatai indultak az 1924 szeptemberében megalakult Középiskolák Sportköreinek Országos Szövetsége (KISOSZ), 1928-tól KISOK bajnokságban.
     A sportkör vezetését 1928 szeptemberétől Gyarmati Ernő testnevelő tanár vette át, s rövid idő alatt virágzó sportéletet teremtett az RSC-ben. Az atlétika és a futball mellett fellendült a vívás, s válogatottakat - kardban Deutsch István (Getre István néven), tőrben Szabó László és a Marosi testvérek - nevelt az RSC a magyar vívósportnak. Szorgalmazta és 1930-tól évente megrendezte az RSC színeiben a városi sportünnepélyt.
    1921. évi 53. törvénycikk az ún. "testnevelési törvény", amit később csak "levente-alaptörvénynek" neveztek, végrehajtatására 1924. január 31-én kiadott 9000/924. VKM. sz. rendelet nyíltan megfogalmazta a "testkultúra militarizálását". A községeknek, városoknak és a legalább ezer munkaerőt alkalmazó ipari vagy mezőgazdasági üzemnek kötelezően előírta a rendelet a testnevelés támogatását, sportlétesítmények építését.
    A törvény végrehajtása során, így Tatán 1925-ben, Tóvárosban 1927-ben megalakult a Levente Egyesület. A vasárnapi leventekiképzés - az 1939. évi 2.tc. hétköznapokra tette át - a fiatalok ellenállását váltotta ki, ami elsősorban a hiányzások magas számában mutatkozott meg. A "hanyag leventékkel" szemben az 1921. évi tc 3. §-át és a 11. §-át kiegészítő rendelkezés szigorú rendszabályokat, egész napos fogdába zárást tett lehetővé. Mérkőzések miatt a levente-foglalkozások elmulasztását a TAC játékosoknak sem engedték meg. 1928-ban fordult elő az eset, hogy a három futballista - Gregor I. József, Kovács Gyula, Németh (Szakum) József - két alkalommal nem ment el a leventébe. Sarupka nevezetű csendőr a lakásukról elvitette őket és bezárta a városházán lévő fogdába. Vasárnap dr. Mihály Géza, a TAC titkára ment értük. A fogdából egyenesen az állomásra siettek, s az első vonattal elutaztak a győri mérkőzésre.
     A fegyver- és menetgyakorlatból álló leventekiképzést 1929-től kibővítették különböző leventebajnokságok rendezésével. Így próbálták leszerelni a fiatalok katonai kiképzése ellen növekvő elégedetlenséget. A leventebajnokság kiépítése céljából 1930-ban Komáromban megalakult a "Komárom-Esztergom Vármegye Levente és Ifjúsági Sportegyesületeinek Szövetsége". A bajnokságba nevezett csapatokat "Tatai és Tatabányai" csoportba osztották. A tatai csoportban játszotta mérkőzéseit a TAC II. csapata. A mérkőzések lebonyolítását az ún. Dunaszakasz Szövetség végezte.
  ( A Levente Egyesület ismertetését Tata-Tóváros 1930-as évek végére kialakult sportéletének megértése érdekében tettük. A leventemozgalom szerepére még visszatérünk, amikor a testnevelés nyílt militarizálásával az 1940-es évek elejére minden más sportegyesület működését lehetetlenné tették (1939. évi 12. tc.).)
1922-ben a TAC szakosztályaiban (atlétika, futball, úszó, tenisz, sakk) versenyző sportolók országos eredményeire felfigyelt az OTT is és javasolta a kultuszminisztériumnak állami segély megadását, hogy az egyesület megépíthesse saját sporttelepét. A 200000 korona támogatást jókor kapta meg a TAC, de ez az összeg csupán a pálya megépítéséhez szükséges költségek töredékét fedezte. A város sportpályáinak állapota 1923-ra már annyira leromlott, hogy a helyi újságban erről ezt olvashatjuk: "Amióta a katonai sporttelep roskadozó tribünjére rálépni életveszélyes, azóta nem mondhatjuk, hogy van modern sporttelepünk".
    Ilyen reménytelen helyzetben a TAC vezetősége területet, az ún. Csigás-kerteket kérte, gr. Esterházy Ferenctől a pálya megépítésére. Az uradalom késlekedett a válasszal. Végül is Tóváros község kedvező ígérete döntötte el, hogy hol épüljön meg a TAC sporttelepe. A község testülete 1923. május 25-én Ámon Károly, Halmos Antal és Lugossi Gyula felszólalása után úgy döntött, hogy díjmentesen átengedi az Agostyáni utca végén a volt homokbánya területét.
A tóvárosi Homokrostának az agostyáni országút mentén, a vasúti sínek és a tóvárosi kertek között elterülő hepehupás, szemétdombokkal teleszórt részén 1925. február 26-án megtörtént az első kapavágás. Még ebben az évben az OTT tárgyalta a TAC pályasegély kérelmét és 30 millió koronát biztosított a további építkezésekre. Ezzel egyidőben a TAC-nak hat hónapra a belügyminiszter pályaépítés céljára engedélyezte a gyűjtést. Az OTT a segély megadásának feltételéül szabta a pálya talajának elkészítését. A talajmunkák elvégzésére dr. Sárvári Sándor a Takarékpénztár, s egyben a TAC akkori elnöke 10 millió korona támogatást biztosított.
    Végre elérkezett a nagy nap, 1927. március 13-a, a TAC új sporttelepének avató ünnepsége. A tóvárosi községháza dísztermében dr. Végh Kálmán az Országos Testnevelési Tanács nevében mondott köszönetet mindazoknak, akik önzetlen segítségükkel lehetővé tették a pálya megépítését.
     A sporttelepet az ünnepség után a TAC vezetősége megmutatta a vendégeknek. Az Agostyáni út menti faiskola, a homokbánya és a magas domb helyén deszkával bekerített futballpálya, hatszáz férőhelyes lelátó, hat teniszpálya látványában gyönyörködhettek a látogatók. A pálya mellett az I. világháború idejéből itt maradt járványkórház épületét átalakították öltözőknek, szertáraknak, s a tóvárosiak kedvenc futbalistája, Hemerlein József, mint a pálya gondnoka itt kapott lakást családjával. Az a kút az Agostyáni utca végén, amelyről a szurkolók Kiskúti pályának nevezték el, még ma is ott áll a régi helyén.
    Hiába keressük a vasút mellett kettesével kialakított teniszpályákat a kör alakú öltözővel, a büfével. Mint ahogyan a futballpályát is csak a sárgult fényképek őrzik, ahol a TAC legendás hírű csapata vívta mérkőzéseit. Ugyanis 1932-ben Tóváros község visszavette a területet az egyesülettől és eladta házhelyeknek. A pálya helyén felépült házakban egyedülálló idősebb hölgyek költöztek, s róluk a lakosság tréfás névadással találóan Aggszűz-telepnek nevezte el a környéket.
    Hat év után a TAC ismét pálya nélkül maradt. Ekkor Balla György az egyesület mecénása fél év alatt lebontatta és a vasúton túl, a régi katonai pálya helyén felépítette a hatszáz férőhelyes tribünt, a pályagondnoki lakást, az öltözőket és a szertárt. A TAC futballcsapata ősszel még a Kiskúti pályán, 1933. március 26-án a TAC-TTK (7:0) barátságos mérkőzéssel felavatott új sporttelepén játszotta mérkőzéseit.
    A pályák történetével előre szaladtunk az időben, s keveset szóltunk a futballról. A Nyugat-dunántúli I. osztályú bajnokságban őszi-tavaszi fordulót játszottak a csapatok. A "nagyok" közé felkerült TAC 1926 őszén első mérkőzését Johannesz - Hemerlein, Simon - Breuer, Risóczki, Ruska - Gregor I., Hegedűs, Hüttner, Gregor II., Nagy felállásban a Győri DAC ellen játszott és 2:0-ra győzött. A bajnokság többi mérkőzésén sem játszott alárendelt szerepet a csapat. Régi nagy riválisát, a TSC-t is megverte, és az 1926/27. évi bajnoki idényben a második helyen végzett. A szép szereplést az Esterházy Szállóban évadzáró vacsorán ünnepelték meg, ahol a játékosoknak átadták a bajnoki érmeket.
    A TAC három évig változó játékkal a bajnoki tabella utolsó harmadában végezte 1929 nyaráig bentmaradt az I. osztályban. A csapat kiesésének okát a vezetőség közgyűlési beszámolójában a kevés edzéssel, az edző hiányával, a játékosok cserélgetésével indokolta.
    A Győri alosztályba (II.osztály) visszakerülve, valamint az elkövetett hibákból okulva Herczeg Lászlót megbízták a futballcsapat intézői teendőinek ellátásával. Ugyanakkor felkérték Hüttner Lászlót, Kovács Miklóst és Szilágyi Istvánt, a TAC régi játékosait az edzések irányítására. A rendszeresen végzett fegyelmezett edzések nyomán a megfiatalított csapat mérkőzésről mérkőzésre jobb erőnlétet, egységesebb játékot mutatva az 1929. évi őszi idényben már a 3. helyen végzett. A meglepetés sem váratott sokáig magára. A tavaszi bajnoki idényt a TAC csapata veretlenül megnyerte és 1930 őszétől ismét az I. osztályban játszhatott.
    Kialakult a 30-as évek "nagy" csapata, és ők egy bajnoki idény kivételével 1936 őszéig nem estek ki az I. osztályból. Érdemes idéznünk az utódoknak a csapat 1932. évi tavaszi fordulóban történt kiesése után megfogalmazott felhívást, mint példát a TAC mindenkori küzdőszellemére:
    "Felhívás a TAC játékosokhoz!
    Az ellenünk irányuló rosszakarattal szemben nem szegődött mellénk a sportszerencse, s így becsülettel küzdve bár, kiestünk a bajnokság I-ső osztályából s az 1932/33. évi fordulóban a II. osztályban fogunk szerepelni.
    Hogy méltó helyünkre visszakerüljünk és diadalra vigyük a TAC fekete-fehér színeit, legjobb tudásunkra, legkipróbáltabb erőinkre van szükség.
     A játékosok aug. 2-ig írják alá nevüket a Hüttner-féle üzletben kitett ívre.
    Tóváros, 1932. július 25.

Intézőség"
     A felhívásban említett Hüttner üzlethez több érdekes történet fűződik. Az egyiket a játékosok emlegették. Szombat reggel, a többi naphoz hasonlóan Hüttner László, a csapat edzője kinyitotta az Esterházy utcai fűszerüzletét és az egyik ajtószárnyra rátűzött egy papírt a csapat felállításával. Akinek a neve ott szerepelt, az játszott a vasárnapi mérkőzésen. Egyszerű, hatásos üzeneti mód játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt.
    A másik eset Hüttner László személyes élménye inkább, s csak mint alku tárgya kapcsolatos az üzlettel. 1921-ben megkereste őt az FTC elnökségének egyik tagja és meghívta próbajátékra a Ferencvárosba. A bemutatkozás sikerült. Kérésére megígérték, hogy a tatai boltja helyett az FTC Budapesten vásárol neki fűszerüzletet. A szerződést mégsem írhatta alá. Jóval később, az FTC egyik játékosától megtudta, hogy azért nem szerződtették, mert a lelátón ülő fontos személyisége az FTC-nek kijelentette, hogy az ilyen kopasz játékos már öreg, nem sok hasznát vennénk a nehéz mérkőzéseken. Az ügyhöz tartozik, hogy Hüttner László ekkor alig múlt húsz éves és már két éve kopasz volt. Arról nem is beszélve, hogy még tíz évig nagyon jól játszott a TAC-ban.
    Az egyesület futballszakosztályának 1933-ban az első csapata mellett a második a Komárom-Esztergom vármegyei Levente és Ifjúsági Sportegyesületek Labdarúgó Szövetsége ún. Dunaszakasz bajnokságának tatai csoportjában, az ifjúsági csapat pedig az RSC-vel és a környező községek futballcsapatával barátságos mérkőzéseket játszott.
    A TAC lelkes szurkolói - közülük a legismertebbek Gazder Pál, Heltai Jenő, Kahán József, Katona Miklós, Kiss József, Mach Pál, Szabó István, dr. Szomora Sándor, A Weistangl fivérek és még sokan mások - 1927-től nagyszerű mérkőzéseket láthattak. Az egyik TAC-TSC mérkőzésen történt, hogy a tatabányai játékosok az összecsapás során Ruskába hátulról belerúgott, aki lent maradt a földön. Kahán József a lelátón felugrott a helyéről, revolvert rántva bekiáltotta a pályára: "Lelövöm a gazembert!" - úgy kellett lefogni. A bíró kiállította a durva játékost.
    A vérmes szurkolók 1930-ban a TAC-ETO mérkőzés után "parázs botrányt rendeztek". Következménye, hogy az őszi mérkőzéseket nem játszhatta saját pályán a TAC és félév eltelte után is 20 karszalagos rendező felügyelete mellette mérkőzhettek odahaza.
    Békésebb körülmények között zajlott le ez évben a nagy szenzációnak számító "tatai és tóvárosi drukkerek" futballmérkőzése. Jól derült a közönség a "harcias szurkolók" egy-egy utánozhatatlan mozdulatán, kihagyott helyzetén.
A TAC támogatóiról aránylag keveset olvashattunk az újságokban, pedig az ő anyagi és erkölcsi támogatásuk nélkül a pálya karbantartása, a játékosok elhelyezése, a mérkőzések költségei megoldhatatlan gondot jelentettek volna a futballszakosztálynak. A tagdíjak - amit a postások szedtek be havonta vagy előre három hónapra - a hangversenyek, a műsoros estek, a bálok bevétele és a belépődíjak elég magas összeget jelentettek, de nem fedeztek minden kiadást.
    Amikor a TAC futball sikereiről, támogatóiról szólunk, nem feledkezhetünk meg a játékosokat segítő és "kiszolgáló" két szertárosról sem.
   A vasúton túli pályával szemben lakott az Agostyáni utca végén Berger István cipészmester, aki az 1920-as években nemcsak a játékosok cipőit tartotta rendben, de gyakran, a nagyobb ünnepeken meglepte gyerekeiket is egy-egy pár új cipővel.
     A feledhetetlen, az "örökös szertáros" címet kiérdemelt Venczák Sándor a másik, aki egész életét a játékosok között, a mérkőzéseken élte le minden áldozatra képes volt a TAC-ért. A nehéz háborús időkben és az orosz megszállás utáni mostoha körülmények között futballcipőt, trikót, labdát cserélt élelemért budapesti "beszerző" útjain, hogy a játékosok felszerelésben ne szenvedjenek hiányt.
    A feltörő emlékektől nehéz visszakanyarodnunk az egyesület 1930-as évek közepének eredményeihez. Nevezetes ünnepély zajlott le az Angol-kertben 1934. június 10-én, amikor a két község vezető testületei új zászlót ajándékoztak a TAC-nak.
    Tata és Tóváros háború előtti sportéletben az 1935-ös év a legemlékezetesebb. januárban az ún. Büdöskútnál az "uradalom olyan jégpályával lepte meg a Tata-Tóváros lakosait, melyre bármilyen nagy város büszke lehetne". A vízilabdázók sikereitől hangos a Dunántúl, a nagyszerű úszó Pyber Bandi ekkor éli fénykorát, ugyanakkor a futballcsapat az I. osztályban maradásért vívja drámai mérkőzéseit.
    Nehéz helyzetbe került 1935 tavaszán a TAC futballcsapata. Az itthon döntetlen után idegenben egymás után elvesztett öt mérkőzést. A kieséstől csak az menthette meg, ha a bajnokságban hátralevő négy mérkőzésen hat pontot szerez (3 győzelem), olyan csapatok ellenében, mint a Győri ETO vagy a Hubertus.
    Első ellenfelét "heroikus küzdelemben gyűrte maga alá a TAC saját otthonában a Győri ETO csapatát". Az 1:0-ás győzelemmel végződött mérkőzés második félidejében Brückner kivédte az ellenfél 11-esét.
    A Hubertus elleni mérkőzés előtt az egyesület új elnöke, Reviczky István - dr. Mihály Géza, Hüttner László és Techlár Miklós társaságában - meglátogatta a játékosokat az öltözőben és kijelentette: "Nekem pedig gondom lesz arra, hogy munkához juttassalak benneteket. Újra becsültté fogom tenni a tata-tóvárosi sportembert." A mérkőzés 3:2-es TAC győzelemmel végződött, a csapat elkerülte a kiesést. A bajnokság befejeztével a Herczig-féle vendéglőben (Fényes Étterem) hatvan terítékes évadzáró bankettet tartottak, ahol megjelent Pluhár István, a neves szpíker és sportriporter, s a régi TAC játékosok nevében üdvözölte a csapat tagjait.
     Ez volt az utolsó nagy ünneplés. A TAC csapata 1936-ban kiesett a "nyugati kerület egységes első osztályából", s ezután mérkőzéseit az ún. Dunaszakasz bajnokságban játszotta. A régi ellenfél - az 1937-ben 25 éves jubileumát ünneplő TTK-val - került egy csoportba. A bajnokságban 1937 őszén a TAC 2., a TTK az utolsó helyet szerezte meg.
    Ezzel egyidőben meglepő cikk jelent meg a helyi újságban. "A tata-tóvárosi futballcsapatok az utóbbi időben nagyon gyengén szerepeltek. Ez a gyenge szereplés arra késztette a helybéli sportembereket, hogy a tata-tóvárosi futballsport megmentése érdekében felvetették a két egyesület, a TAC és a TTK közti fúzió kérdését."
    A fúzió okát nemcsak a két egyesület "gyengélkedésében" kell keresnünk. Inkább a két község egyesítési törekvéseinek közeli megvalósulása sürgette az egységes "városi" sport megteremtését.
    Mindkét egyesület az 1938. április 9-én megtartott rendes évi közgyűlésén kimondta "működésük beszüntetését és határozatot hoztak a másik helybéli sportegyesülettel való fuzionálásra".
    A két egyesület újjáalakuló közgyűlését 1938. április 10-én de. 11 órakor az Ipartestület tanácstermében tartották meg. Halmos Antal megnyitója az Ipartestület tanácstermében tartották meg. Halmos Antal megnyitója és dr.Techlár Miklós előadása után nagy vita kerekedett az egyesület új nevének és színének elfogadása körül. A szavazásnál az előkészítő bizottság javaslatát (Egyesült Tatatóvárosi Clubok) elutasították és egyhangúan a Tatatóvárosi Sport Egylet (TSE) nevet, és a fekete-fehér egyesületi színeket fogadták el. Ez utóbbi eldöntésében az anyagiak is közrejátszottak, mert a TAC-nak még volt három garnitúra új fekete-fehér szerelése. A közgyűlés az új "tisztikar megválasztásával" ért véget.
    Az új egyesülethez fűzött remények 1938-ban a Dunaszakasz bajnokság megnyerésével, és az ún. "Cégbajnoki mérkőzések" megszerzésével még fel-felvillantak. A II. világháború kirobbanása és megpróbáltatásai, az egymást követő "zsidótörvények" szörnyűségei az 1940-es évek elejére Tata sportját megbénították. A férfi sportolók, a sportot támogató mecénások legtöbbjét vagy elvitték munkaszolgálatra vagy behívták katonának.
 A háború alatt (1939-1945) Tatatóváros beszűkült sportéletét a húsz évnél fiatalabb korosztályok versenyzése jelentette. Ezekre a korosztályokra már vonatkozott az 1939. évi II. tc., amely "12 életévtől a leventekötelezettséget a hadkötelezettség részévé tette". Itt kanyarodunk vissza a községekben már az 1920-as évek végén megalakult Levente Egyesületekhez, hiszen a fiatalok sportolási lehetőségét ekkor ez az egyesület biztosította. Oly annyira, hogy az RSC gimnazista sportolói 1941-től rendszeresen szerepeltek a járási, megyei Levente-napok atlétikai versenyein, valamint a Levente Egyesületek Bajnokságában szereplő futballcsapatban.
    A levente sport megerősödését 1937-től Tóvároson a volt Sándor malom (Malom Szálló) épületében, Tatán 1939-től az Ipari Tanonc Iskola helyén (Szociális Otthon, a Kocsi utcán) berendezett Leventeotthon biztosította. Itt működtek a Levente Egyesületek asztalitenisz, atlétika, box, futball, sí, torna, úszó szakosztályai. A futballszakosztály irányítását 1944tavaszáig Zsideg Ferenc, után Veréb látta el, az edzéseket P. Kiss Gábor vezette.
    A tatai Levente Egyesület futballcsapata 1943-tól a Komárom megye területén nyolc csapatból kialakított bajnokságban játszott. Legnagyobb ellenfelük a Komáromi FC csapata, mindig kettőjük között dőlt el a bajnokság sorsa. A futballcsapat csatársorát az RSC-ből, a gimnáziumi tanulók alkották.
    A háború és a front egyre közeledett. A vasúton túli pályán - a pályagondnoki lakásban már a Bogdola család lakott - egyre kevesebbszer harsant fel a bírói sípszó. Még néhány mérkőzést játszottak 1944 tavaszán, még  megrendezték a Levente-napot, és ősszel a Bánhidai Levente Egyesülettel lejátszották utolsó mérkőzésüket. (Tatai LE - Bánhidai LE 1:0)

BACK